Grafogirl

 Az előző írásban arról számoltam be, hogy pl. Dél-Amerikában mennyit is kellene utazni ahhoz, hogy személyesen megjelenjünk a külképviseleten és nyilatkozzunk a magán-nyugdíjpénztári tagságunkról. (előző cikk itt:grafogirl.blog.hu/2011/01/11/nyugdijnyilatkozatok_leadasa_de_mi_a_helyzet_del_amerikaval#c12261761 )

Azóta újabb híreim vannak, amely nyilván nem csak Dél-Amerikára érvényes, hanem mindenkire, aki éppen külföldön él! Bár az információ valószínűleg nem sok vizet zavar!

 Végre kiderült, hogy a tiszteletbeli konzulnál is lehet nyilatkozni, ha épp olyan helyen élünk, hogy nem áll módunkban a legközelebbi mondjuk több ezer km-re lévő külképviseletre elutazni.

A személyes megjelenés alapfeltétel, nincs elektronikus ügyintézés továbbra sem! Ám van egy kis bökkenő! Csak akkor intézhetem az ügyemet a tiszteletbeli konzullal, vagy a tiszteletbeli konzulátuson, ha magyar nyelven folyik az ügyintézés! Viszont nagyon sok tiszteletbeli konzul nem  beszél magyarul! Furcsa de így van!  Én beszélhetem az ő nyelvét, de ez lényegtelen, mert az ügyintézés nyelve magyar kell, hogy legyen! Ez van! Különben utazni kell!

Ráadásul akár a külképviseleten, akár a tiszteletbeli konzulátuson intézném az ügyet,  ugyanúgy az összes kitétel érvényes, miszerint:

Csak a tartósan külföldön dolgozók, vagy tanulók nyilatkozhatnak és ezt igazolni is kell!

Tiszteletdíjas, alkalmi munkavállaló, gyermekét otthon abajgatók nem. Munkanélküliek, pusztán külföldön lébecolók sem!

Ha nem felelnék meg valamilyen kritériumnak, akkor írhatok egy szép és kedves levelet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak és meg kell indokolnom kézzel írott formában!!! miért élek külföldön és miért nem tudok én otthon nyilatkozni! Persze garancia arra nincs, hogy ilyen formán a papírosomat az ONYF elfogadja., de akinek kedve van próbálkozhat! Ezt a nyilatkozatot is személyesen kell leadni a külképviseleten és nem a tiszteletbeli konzulátuson, ha ott nem tudnak magyarul. 

Tehát döntöttem. Mivel semmilyen kritériumnak nem felelek meg, így teljesen fölöslegesen  utaznék bármilyen külképviseletre, ezért maradok a fenekemen! Az lesz a nyugdíjjammal ami lesz.  Mindenestre jó hír, hogy kedves külföldi férjem jövőbeni nyugdíjának a 75%-át öröklöm! Így közöltem is az emberremmel, bármi legyen én el nem válok az  már biztos!

Még csak egy megjegyzés! Nem akarom a témát feszegetni, de így a XXI. században  esetleg elektronikus ügyintézés? És nem csak nyugdíjnyilatkozat leadása miatt kellene, hogy megforduljon a fejekben! Házasság honosítása, elveszett útlevél stb.! Az otthon elmaradottnak gondolt Brazíliában már ki tudja mióta elektronikus a szavazás is! Mi pedig a személyes ügyintézésnél tartunk és a kézzel írott nyilatkozatnál? Ugyan már!

UI: a támról még Tildy irt, ő konkrétan az európai helyzetről itt: http://tildy.blog.hu/2011/01/01/nem_dolgozol_mars_haza

Azt olvastam, hogy “Akadozik a nyugdíjnyilatkozatok leadása külföldön?” De mi a helyzet Dél-Amerikával? Sokunknak eszünkbe sem jut, a nyugdíjnyilatkozat személyes leadásának még a gondolata sem, ugyanis egész Dél-Amerikában csak két külképviselet létezik!

A Buenos Aires-i Argentínában, és Brazíliában, Brazília városában.

Buenos Aireshez tartozik: Argentína, Bolívia, Chile, Ecuador, Paraguay, Peru és Uruguay. Brazíliához: Brazília, Guyana, Kolumbia, Suriname, Venezuela.

Néhány példa, arra ha épp az ország fővárosában lakunk, akkor mennyit is kellene utazni a legközelebbi külképviseletig! Nézzünk néhány közelit:

Sao Pauloból (Brazília) Brazília városa (Brazília) 1000 km

Na igen maga Brazília, mint ország is óriási és épp Sao Pauloban szünt meg a konzulátus ahová a repülőgépek beérkeznek!

Santiago (Chile) –Buenos Aires (Argentina) 1500 km

Lima (Peru) - Buenos Aires (Argentina) 4200 km

La Paz (Bolívia) - Buenos Aires (Argentina) 2600

DE! Caracas, (Venezuela)- Brazília városa, (Brazília) több mint 14 óra repülővel, 2 átszállással és ez az egyik leggyorsabb út! Viszont Caracasból Budapestre már 13, 5 óra alatt el lehet jutni 1 átszállással!!!:)))

A konzulátus ügyfélfogadása Buenos Airesben heti kétszer 10-13 óra között! Kedden és csütörtökön, de 1 héttel korábban be kell jelentkezni. (Ez az információ jelenleg nem található a konzulátus honlapján!)

Brazília városában az ügyfélfogadás előzetes bejelentkezés alapján hétfőtől péntekig 9:00-13:00 de ott legalább januárban néhány fogadónapot tartanak Sao Pauloban is!

Elgondolkodtató, hogy a XXI. században tényleg senkinek sem jut eszébe az elektronikus ügyintézés!?

Persze számos történetünk van, hogyan és miképp kellene egész Dél-Amerikát átfogó levelezésbe fognunk egy-egy hivatalos papír elintézése miatt, hiszen állampolgári kötelességünk bizonyos dolgokat bejelenteni a külképviseleteken!

Így a nyugdíjnyilatkozatok leadásán már meg sem lepődtünk! Jelenleg nekünk még egy új útlevél igénylése is komoly gondot jelent. Ugyanis az egyik konzulátuson, ahová tartozunk, teljesen logikusnak tartják azt, hogy az ideiglenes útlevél igényléséhez szükséges 1 nyelvű, csak magyarul íródott adatlapokat miután kitöltöttük, az adott dél-amerikai ország külügyminisztériumában is lepecsételtetjük, majd elpostázzuk a konzulátusra. Nyilván egy spanyol nyelvű országban, a magyar papírost szó nélkül le fogják pecsételni, mivel édes anyanyelvünket a világnyelvek között tartják számon!

Félreértés ne essék! Nem az a gond, hogy megszüntették a nagykövetségeket! Eddig sem nagyon vettük hasznát de ez egy hosszabb történet és valóban kidobott pénz minden dél-amerikai országban külképviseletet fenntartani, nagy házzal, személyzettel stb. Talán még az összevont, több országgal együtt fentartott külképviseletnek lenne értelme pl. egy magyar dolgozóval.

Visszatérve a nyugdíjnyilatkozatokra. Kötelező a személyes megjelenés! Aki ezt kitalálta, annak nem volt még világatlasz a kezében és fogalma sincs arról mekkora távolságokra vannak a külképviseletek! Arról nem is beszélve, hogy mennyi igazolás szükséges: tartózkodási és munkavállalási engedély, munkaszerződés és munkáltatói igazolás stb. különben nem fogadják el a nyilatkozatot. Olyan nincs, hogy valaki gyereket nevel, nem dolgozik, az nem nyilatkozhat!

De még mindig nem fér a fejembe! A XXI. században tényleg senkinek sem jut eszébe az elektronikus ügyintézés!? Hacsak... pont nem épp az a cél, hogy ilyen rövid idő alatt minél kevesebben adják le a nyilatkozatukat! Bár ez szimplán csak spekuláció a részemről!

 UI: Igen, ez a helyzet Dél-Amerikában, ám mindez igaz Európára, Észak-Amerikára, Ázsiára, Ausztráliára stb.

UI2: Az index erről szóló cikke: itt index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/10/akadozik_a_nyugdijnyilatkozatok_leadasa_kulfoldon/

Ahogy az egész világ tudja, a 33 bányász kiszabadult. 32 chilei és 1 bolíviai bányász csaknem 70 teljes napot töltött lent 622 m mélyen 17 napig mit sem tudtak a külvilágról és arról, hogy van-e remény a kijutásukra! Viszont elgondolkodtam azon, mi lett volna ha ez a baleset kishazánkban történik!  (csak egy vélemény Chiléből)

Egyszerűen pesszimista nemzet vagyunk, ezt már annyiszor leírták, sokáig vezettük az öngyilkossági statisztikákat világviszonylatban, de még mindig az elsők között vagyunk! Talán, ha jól emlékszem Finnország előzött meg minket! A legtöbb nemzeti ünnepen valamilyen elvesztett szabadságharcra, forradalomra emlékezünk, főképp a régi papír pénzeinkre csakis vesztes szabadságharcosok, fiatalon elhunyt költőt tettünk, pl. Petőfi, Dózsa, Rákóczi, Szechenyi, de még sorolhatnám...A Himnuszunkról ne is beszéljünk, ha egy külföldi meghallgatja a mi Himnuszunkat, bár ha nem is érti a szövegét, akkor is sírhatnékja támad!

Tehát csak pusztán feltételezés! Mi történt volna, ha a bányaszerencsétlenség nálunk történik?

Már az első nap megindulna a felelősök vagy a bűnbakok keresése, hosszas politikai vitákba bocsátkoznának a politikusok annak megállapítására, hogy ugyan kinek a feladata a mentés és kinek a feladata lesz a 33 balesetben elhunyt bányász családjának a kártérítése.  

Ettől függetlenül egészen biztos, hogy néhány lelkes mentőalakulat elkezdi a keresést, miközben hosszú cikkek jelennek meg az újságokban a bányászokról, fotóikat fekete keretbe rakva. Sőt biztosan hosszabb cikksorozat is készül arról, hogy a világon mennyi bányaszerencsétlenség szokott történni és milyen kevés az esély a túlélésre!

Minden bizonnyal nagyjából az első hét után feladják a bányászok keresését, mivel az túl sok pénzbe kerül és amúgy is ez egy hiábavaló vállalkozás, mivel csak holttesteket találnának!

De a politikai vita továbbra is a kártérítés és a „kinek a feladata lett volna: a biztonsági intézkedések, a mentés, kártérítés stb” kérdések körül folytatódik. Sőt néhány héttel később egészen biztos felmerül az a gondolat is, hogy ugyan tényleg megfelelő ideig keresték-e a bányászokat és mi lett volna ha tovább keresik és mindez kinek a felelőssége!

Mindeközben a bányászok néhány napig reménykednek a szabadulásukban, de mivel tudják, hogy hamar fel fogják adni a keresésüket ezért megisszák a tárnákban elrejtett utolsó kis dugi pálinkájukat és csoportos öngyilkosságot követnek el miközben sírva vigadnak és éneklik a Bányászhimnuszt, teli torokból büszkén viszhangzik lent a mélyben:

„Szerencse fel, szerencse le Ilyen a bányász élete.

Váratlan vész rohanja meg ...

Ha elveszünk mélyen alant, Nem lesz nekünk nehéz a hant.

Anyánk a föld majd átölel, Szerencse fel, szerencse fel. 

Itt Chilében az utolsó pillanatig mindenki hitt abban, hogy a bányászok életben vannak, csak idő kérdése, mikor találják meg őket! Szinte nemzeti ünnep volt már az is, amikor értesültek az emberek arról, hogy a 33 bányász életben van! Ezután mindenki tovább reménykedett, abban hogy a fiúk kibírják hónapokig lent a mélyben. Hiszen az első hírek arról számoltak be, hogy legalább 4 hónapot vesz igénybe a mentés! Nagyon sok helyen kirakták a nemzeti zászlókat, „Fuerza Mineros” feliratokat lehetett látni. Híres emberek üzentek a bányászoknak, pénzt, utazást stb. adományoztak a nekik és a családtagjaiknak, miközben több ponton is elkezdték a fúrást és különböző mentési terveket készítettek a szakemberek.

Magát a mentést megkockáztatom, hogy egész Chile nézte és megkönnyezte! A chilei elnök többször beszélt videon keresztül a bányászokkal, majd a szabaduláskor mindegyikőjüket öleléssel fogadta! Tényleg az első bányásztól az utolsóig ott volt, a feleségével együtt! Csaknem 24 órán keresztül! Az utcákon pedig igazi népünnepély tört ki!

Mi ebből a tanulság? Talán nem csak a régmúlt sebeit kellene nyalogatni, mi is össze tudnánk fogni, ahogy itt összefogtak, de nem csak a bányászok esetére gondolok, hanem pl. a február 27-i chilei földrengésre is vagy például a foci VB-re. Chile utoljára a brazilokkal játszott és az utolsó pillanatig küzdött, nem adta fel még akkor sem, ha tudta nincs sok esélye!

Valójában a negatív megmérettetés mutatja meg igazán az erőnket! Azt hiszem, van mit tanulnunk! Mindig feladni és mást hibáztatni a legkönnyebb!